Nagyláb

Az utolsó két évszázad alatt világszerte többezer ember állította Észak-Amerikától Ausztrálián át, Ázsiáig, hogy látott egy hatalmas, szőrös vadállatot az erdőkben és a legmagasabb hegyekben ólálkodni. Ezekről a helyekről észlelések érkeztek, vagy éppen megtalálták ennek a rejtélyes állatnak a nyomait. Évtizedeken át ezek az állítások rengeteg legenda gyökeréül szolgáltak.

Ezt a fantom teremtményt sokféle néven ismerik, mint például Jeti, Sasquatch, Nagyláb, Almaty és a többi. Az ismeretlen vonzereje sok tudóst és kalandort vezetett Nagyláb nyomaira.

Hogy egy valódi élőlény az, melyről a sok szemtanú világszerte úgy számol be, mint egy hatalmas, szőrös, kétlábúról, még nem megalapozott tény, és valószínűleg még sok-sok évig igazolatlan is marad.

Az évek folyásával a lényt sokféleképpen vizsgálgatták, mélyenszántó újságcikkek, televíziós műsorok foglalkoztak vele és tudományos vizsgálódások céltáblájává vált. Viszont továbbra is fennmarad egy kérdés.

Létezhet-e úgy egy ilyen állat, hogy felfedezetlen marad a modern tudomány számára, vagy Nagyláb csak egy rettentő nagy ugratás, melyet már többszáz éve folytatnak?
Vizsgáljuk meg a mítosz különböző oldalait!



Nagyláb szaga
A Nagyláb észleléseknek körülbelül a 10%-ához kapcsolódik valamiféle erős szag (John Green). Néhány alkalommal ezt a szagot elviselhetetlennek és erősnek írják le, hasonlóan egy "koszos" pelenka szagához. Dian Fossey egy tanulságos megfigyelést rögzített a hegyi gorillákról. Leírja, hogy a hímek "erős, átható szagot" bocsátanak ki magukból félelmükben, amikor ellenségeik elől menekülnek, például a kutyás orvvadászok elől, vagy amikor másik hímekkel csapnak össze. A szag olyan intenzív, hogy 80 láb sugarú körben érezhető, esetenként társulhat híg székletürítéssel; tudvalevő, hogy a gorilla megfigyelőknek versenyre kell kelniük ezzel, ha egy hím gorilla rájuk támad. George Schaller "édesség, trágya, elszenesedett fa és égő gumi" keverékeként írja le ezt a szagot. Úgy tűnik, a szag a hónaljban képződik, ahol egy csomó apokrin izzadságmirigy található.



Agykontroll

Nagyláb erőteljes védelmi mechanizmusai természetes előnyt biztosítanak a szerencsétlenségekkel szemben. Néhány orosz szemtanú azt mondja, hogy képes befolyásolni az embereket, szokatlan félelemmel tölti el őket, amitől rövid időre teljesen megbénulnak. Bykova meg volt győződve róla, hogy ez az állapot egy "ősi emlékezetből" fakad, mely az emberek éjszakai félelmeit Nagyláb fogalmához köti.



Nagyláb veszélyes?
Sok beszámoló szól arról, hogy Nagyláb autóknak szalad neki, megrázza vagy megüti a járműveket, rájuk ugrik, eltolja vagy kárt tesz az épületekben, üldözi az embereket.

Számos személy arról számolt be, hogy autójában ülve ragadta meg, négyen pedig azt mesélték, hogy felvette és ledobta őket, de senki se sérült meg igazán. Ezekben a feljegyzésekben semmi sem utal arra, hogy ez a faj zsákmánynak tekintené az embereket, vagy hogy ok nélkül megtámadná őket.
Valójában azok, akik azt állítják, hogy meragadta és felkapta őket, igazat mondanak. Ez egy olyan lény, mely nagyon visszafogottan használja erejét, amikor nagy ritkán kapcsolatba kerül az emberekkel. Bár néha emberrablásokat is jelentenek, az áldozatoknak sosem esik bántódásuk.

Nagyláb esetenként hőstetteket hajt végre, mint például a Shasta-hegy területén. Jelentettek olyan eseteket, amikor bajbajutottakon segített és néha figyelmezteti az embereket a küszöbön álló veszélyekre.
1982-ben egy turistacsoport a Bolshoi Igzika szurdoknál (Tadzik SSR) táborozott, ahonnan elriasztotta őket valami, ami köveket kezdett dobálni a tábortüzükbe. Másodpercekkel később egy földcsuszamlás betemette a tábort.

Nagyláb különösen félénk, megtévesztő és úgy tűnik kíváncsi, ritkán válik agresszívvá, amikor emberekkel kerül szembe. Még ha elég dühösnek is tűnik ahhoz, hogy akár öljön is, támadásai akkor is valahogy "behatároltak" maradnak, hogy figyelmeztessék az áldozatot.

Nagyláb mennyire intelligens?

Úgy tűnik, a vadembereknek nincs érthető nyelvezetük. Bár az észlelések majdnem 10%-ban hírt adtak arról, hogy hangokat adnak ki, azonban semmiféle feljegyzés nincs arról, hogy ez a beszéd lehetséges formája lenne. Szemtanúk arról számoltak be, hogy még a legalapvetőbb kultúrának is hiányában vannak, ez összeegyeztethető a bonyolult nyelvezet hiányával.

Arról nincsenek információk, hogy Nagyláb tüzet, vagy bármiféle tárgyat szerszámként használna és csak nagyon kevés és közvetett bejelentés érkezett azzal kapcsolatban, hogy bármi más lenne nála, mint élelem.

Néhány természettudós vitatja, hogy Nagyláb igényelné, vagy látszólag vágyna fajtársai társaságára, úgyhogy nyilvánvalóan nem volt szükségük kifinomult hangi közlésrendszer kifejlesztésére.
Mérete és ereje kereken igazolja, hogy mind védekezésre, mind élelemszerzésre megfelel, anélkül, hogy szerszámokra vagy fegyverekre támaszkodna. Továbbá sosem tanult meg eredményesen tárgyakat hajítani.

Ugyan nehezen, de azért talán elfogadható tény, hogy vannak olyan beszámolók, melyek azt mutatják, hogy lábait elég gyorssá fejlesztette ahhoz, hogy elmeneküljön, vagy hogy elkapjon szinte bármilyen állatot.
Bundáját bizonyára sohasem hullatja le és hideg időben is képes öltözék, vagy tűz nélkül boldogulni.



Láthatatlanság
Nagyláb legmeglepőbb tulajdonsága, hogy képes hirtelen eltűnni és feltűnni, mintha "semmivé válna". Ez a szokatlan tulajdonság számos, néha fantasztikus hipotézishez vezetett Nagyláb eredetét illetően. Néhányan másik dimenziókban keresik nyomait, míg mások megjelenését az UFO-tevékenységgel kötik össze.

Sok idős indián mesélte, hogy Nagyláb tudja, hogy az emberek keresik őt, ezért ő dönti el, mikor és hol jelenik meg. Úgy is tesznek, mintha fizikai ereje lenne felelős azért a képességéért, hogy ki tud térni a fehér ember elfogási kísérletei és vadászatai elől.
A tibeti "vöröskalapos" szerezetesek azt mondják, hogy a "jeti" uralja saját akaratát, vagy hogy még precízebbek legyünk, le tudja állítani agyműködését, így képes láthatatlanná válni. A szerzetesek maguk is gyakorolják ezt a mantrát, hiszen ez fontos része fokozatos tökéletesedésüknek.

A "vöröskalapos" szerzetesek úgy hiszik, hogy Nagyláb az egyetlen teremtmény a Földön, mely megőrizte azt a képességét, mellyel képes szertefoszlani és teljesen láthatatlanná válni a körülötte lévők számára. A szerzetesek azt is mondják, hogy az európaiak gyakran látták és figyelték meg Nagylábat teljes valójában és még követték is. Minden alkalommal elkeseredtek, amikor köddé vált.
Maya Bykova, egy orosz tudós és kutató, megalkotott egy új kifejezést Nagyláb hirtelen eltűnéseinek jelenségére: a lény "álcázza biomezejét", így válik láthatatlanná. Ezt a jelenséget a Himaláján jegyezték le a Nagylábbal való találkozások alkalmával (bár Bykova azt is lejegyezte, hogy a lény nem ismer határokat, ezért találkozhatunk vele mind az öt kontinensen).

Porshnev professzor 1974-es könyvében, "A korai emberi történelemről"-ben megpróbálta meghatározni a láthatatlanság jelenségét. A túlzott szellemi, idegi vagy fizikai erőfeszítés spontán, természetes önirányítást idézhet elő, mely fásult állapothoz vezet. Ez ugyan nem hozhat létre teljes fizikai eltűnést, de a megfigyelő számára láthatatlanná válik.

Porshnev professzor azt a következtetést vonta le, hogy az emberek ezt és hasonló képességeiket elveszítették a psziché növekvő összetettségének következtében. Az evolúció folyamatában az emberek sokmindent elértek, beleértve a beszédet is, ugyanakkor egy bizonyos szinten el is veszítettek valamit.

Kentaur

A kentaur egy mitológiai lény. Feje, karja és törzse egy emberé, teste többi része - négy lába, hátsófertálya és farka - pedig egy lóé.

Léteznek őz-kentaurok, kutya-kentaurok és a skót kelta androcephalous (emberi fej, állati test, pl. szfinx), vagyis emberfejű ló. A görögök és az etruszkok néha olyan kentaurszerű állatokat is lefestettek, melyeknek egész teste emberi, ehhez kapcsolódik különféle ügyetlen módon egy ló hátsó, illetve alulsó része.


A kentaurok előfordulása és képi megjelenítései Asszíriához (Kr.e. 2000) és Indiához (Kr.e. 3000) köthetőek. Néhányan a görök kentaurokat a gandharvákból eredeztetik, akik a védikus mitológiában lehajtották a lovalakat a Napból, de manapság az az elfogadott, hogy a "kentaurok" egy Teszalonikiben élő primitív, barbár lópásztor nép voltak. A görög hagyomány szerint a kentauroknak két családja létezik. A nagyobb létszámú és engedetlenebb kentaurok Ixion, lapita király, és egy felhő egyesüléséből születtek. A felhőt Zeusz saját feleségének, Hérának, alakjával ruházta fel, így Ixion büszkén hencegett az istennővel folytatott kapcsolatáról.

Kiron, aki az előbb említett kentaurokhoz külső megjelenésében hasonlít, azonban más nemzedékből származik; higgadt, művelt és szorgalmas volt. Apja Kronosz, a Titán, anyja pedig Filura, egy nimfa. Híres orvos és tanító, továbbá vadászképességéről, orvoslásáról, zenetudásáról és jóslásművészetéről is neves volt. Apollón és Diana okította, Kiron aztán a legynagyobb görög harcosok - például: Eszkulapiusz, Jászon, Herkules és Akhilleusz - tanítója lett.
A kentaurok csordában éltek Görögországban, a teszalonikii Pelion hegységben és a közelükben élő embereket bosszantották. Leitták magukat, nyershúst zabáltak, letaposták a gabonát, és megerőszakolták a nőket. Az emberiségtől örökölt intellektuális részük tette őket tudatlanná és mégis furfangossá.

A kentaurok olyan lények voltak, melyek nagyon gyakran ellenségeskedtek az emberekkel. Mindig civakodásba és csatákba keveredtek. Zeusz gyakran őket küldte, hogy büntessék meg azokat az isteneket és embereket, akik megbántották őt.

Úgy tartják, az emberek és kentaurok ellenségeskedése akkor vette kezdetét, amikor a kentaurokat meghívták mostohatestvérük (Piritusz) esküvői ünnepségére. A lakomán Eurütion, az egyik kentaur, berúgott a bortól és megkísérelte megerőszakolni a menyasszonyt; a többi kentaur követte példáját. Ebből egy szörnyűséges viszály robbant ki, melyben többek elpusztultak. Ez volt a lapiták és kentaurok híres-neves csatája, az antik költők és szobrászok egyik kedvenc témája.

A komisz kentaurok a lovagok és a lovasok ellentétei. Ahelyett, hogy felülkerekednének ösztöneiken, vagy elfojtanák azokat, inkább átadják magukat nekik. Az erőszakos vágyat, a házasságtörtés, a brutalitást, a bosszúszomjat, az eretnekséget és az Ördögöt szimbolizálják. Ők testesítik meg a küzdelmet minden szívben a jó és a gonosz, a mérséklet és mértéktelenség, a szenvedély és illendőség, a megbocsátás és a megtorlás, a hit és a hitetlenség, Isten és a vadállat között.

Kentaurokat láthatunk Szent Anton apát képein, aki találkozott egy kentaurral és egy szatírral is, amikor Szent Pál remetét kereste a sivatagban. Egyes legendák szerint az a kentaur maga az Ördög volt.
Kiront úgy ismerik, mint az összes kentaur legbölcsebbikét. Ő nem egy átlagos kentaur jellemvonásait mutatta; csak a teste volt ugyanolyan. A görögök szemében inkább szentnek számított. Rengeteg isten gyermekének volt nevelőapja, ő tanította meg a csemetéket a világ minden bölcsességére. Kiron az emberben élő állat és a szellemi természet pozitív kombinációja. A korai keresztények igyekeztek modernizálni az ősi pogány szimbólumokat a templomi tanítások által, így a kentaur íjász szellemi- és állati természetének egysége miatt Apollón és a nap lett Krisztus, az Istenember, megszemélyesítője.

Tűzkakas

A Kr.e. 1. évszázadban sok utazó, aki az észak-afrikai sivatagon készült átkelni, vitt magával fiatal kakasokat, hogy azzokkal védekezzen a baziliszkuszok ellen.

Érdekes módon felbukkant egy új baziliszkusz faj, melynek hüllő- helyett kakasfeje volt. Eleinte baziliszkuszkakasnak nevezték, később pedig tűzkakasnak (cockatrice, cockatrix).

Születési körülményei elég furcsák. Lágyhéjú tojásban növekszik, melyet egy hétéves kakas rak abban az időszakban, amikor Szíriusz, a Kutya Csillag látható az égen. Aztán egy varangy vagy kígyó ürülékével kell kikelteni a gömbölyded tojást. Amikor a tűzkakas a tojásból kikel, szemei hasonlítanak egy varangyéra, de megőrzik a baziliszkusz halálos pillantását.

Találkozások baziliszkusszal

1587-ben Varsóban (Lengyelország) három embert ölt meg egy baziliszkusz. Két gyerek - egy fiú és egy lány - bújócskát játszott, mindkettő 5 éves volt. Egy régi pincében akartak elbújni, mely már 30 éve elhagyatottan állt. Amikor a legalsó lépcsőfokra értek, hirtelen holtan terültek el a padlón. Csak este találták meg őket, amikor az anyjuk már hiányolta őket. Kiküldtek egy cselédet a keresésükre. A cseléd meg is találta őket, de amikor lement a pincébe, és megpróbálta felébreszteni a látszólag alvó gyermekeket, maga is holtan esett össze. Egy öreg nő látta őt bemenni az elhagyatott épületbe, aztán megtalálta a három földön fekvő testet. Kiáltozott nekik, de választ nem kapott. A szomszédok odajöttek és hosszú kampós kötelekkel felhozták a holttesteket, melyek fel voltak puffadva, ahogy ajkuk és nyelvük is megduzzadt. A bőrük megsárgult. Ezekből a jelekből néhány tanult személy rájött, hogy egy kígyó, vagy inkább egy baziliszkusz okozta halálukat.
Találtak egy szegény, halálra ítélt bűnöst, majd ráadtak egy tükrökkel teleaggatott bőrvértet. Szemét vastag üveg védte. Egyik kezében gyertyát tartott, másikban pedig fogót, úgy ment le a pincébe. Fél óra keresés után talált egy furcsa lényt, mely akkor volt, mint egy kakas, és a fal egyik bemélyedésében ült. Azonnal elpusztult, amint meglátta saját képét a tükrökben. A férfi a tetemet megragadta a fogóval és kivitte a ragyogó napfényre. Baziliszkuszként azonosították; feje egy indiai kakasé volt, szeme egy varangyé. Testét és szárnyait sárga, kék, vörös és zöld foltok tarkították. Hosszú, sárga lába olyan volt, mint egy madáré, de görbe farka egy kígyóéra hasonlított.Egy olasz nemest vadászat közben gyilkolt meg egy baziliszkusz. Kutyája már régóta egy kőhalomra ugatott, amikor is gazdája megpróbálta kideríteni, mi izgatja fel az állatot. A férfi egy szárnyas kígyót talált. Amikor megpróbálta levágni, a kígyó széttárta szárnyait és mérges leheletet fújt a nemes arcába. A férfi összeesett, és épp csak annyi ideig élt még, hogy elmesélje társainak, mit látott.

Baziliszkusz

A baziliszkusz legjellemzőbb tulajdonsága, hogy képes távolról gyilkolni, méreggel, vagy egy pillantással. Pillantása azonnal öl, lehelete a sziklákat is összezúzza. Régebben úgy hitték, hogy ha egy lovas leszúrja a dárdájával, akkor nemcsak ő pusztul el, hanem a lova is, mivel a fegyver és az emberi test is vezeti a mérget.
A menyét harapásával képes elpusztítani a baziliszkuszt. Az emberek berakták ezeket az állatokat olyan barlangokba, melyekben baziliszkuszok rejtőztek. A baziliszkusz gyilkos pillantása a menyéten nem hatott, ez pedig szemtelenül elősegítette a összecsapást. Harapás után a menyét visszavonult egy pillanatra, hogy egyen egy kis rutát - az egyetlen olyan növényt, melyet a baziliszkusz nem tud elsorvasztani -, aztán megújult erővel és egészséggel újból rohamra indult. Addig nem hagyta ott ellenfelét, míg az holtan el nem terült a földön.
Azok, akik baziliszkusz-vadászatra indultak, vittek magukkal egy tükröt, mely visszaverte a halálos pillantást tulajdonosára és egyfajta költői igazsággal a baziliszkuszt saját fegyverével ölte meg.
Néhány mese szerint a kakaskukorékolás is képes elpusztítani egy baziliszkuszt. Ez a gyengeség más lényekre is igaz, például tündérekre, kísértetekre, vagy vámpírokra, melyek éjszakánként jelennek meg, aztán a nappal első fényével tűnnek el.

A baziliszkusznak haláluk után hasznát vették. Tetemüket felfüggesztették Apollón templomában és családi otthonokban, mint az egyik legfőbb ellenszert a pókok ellen. Diana templomában is felakasztották őket, hogy a fecskék ne merjenek betelepedni a szent helyre.
Az ókoriak azt is mondták, hogyha az ezüstöt halott baziliszkusz hamvaival dörzsöljük össze, akkor az arany kinézetét veszi fel.
A baziliszkusz ezen proto-tudományos felhasználási módjaihoz ragaszkodtak a középkori bestiáriumok is, és később, a reneszánsz időszakban, egész népszerűvé vált az alkímia területén

Sárkányok

Ezek a sárkányok biztosítják a fennálló problémák szertefoszlatásához és a kellemetlen emberek eltörléséhez szükséges negatív hatalmat. Nagyon sötét színűek: lehetnek feketék, szürkék, ónszínűek, vasszínűek, sötét bíborvörösek, lilák, vörösek és zöldek, de szinte feketének tűnnek. Testük erőtől duzzadó és hatalmas; valójában ők a legnagyobb sárkányok. Széles, ék alakú fejük hosszú nyakukon ül. Kígyózó farkuk szálkás, vagy egy tüskés csomó található végükön. Óriási szárnyaik segítségével fürgén szárnyalnak.
Amikor a káosz és pusztítás sárkányai változásokat idéznek elő és rituálékban nyújtanak segítséget, nagyvonalúan mindent megtesznek. Túlhaladják a történésekről alkotott behatárolt látásmódodat, egyenesen a probléma szívébe látnak, így mielőtt hívod őket, bizonyosodj meg arról, el tudod-e viselni segítségüket! Ezek a sárkányok életek, kapcsolatok és életpályák átalakításával dolgoznak; áttörik az akadályokat; megfordítják a szerencsét; általában véve mérhetetlen változásokat hoznak létre; hatással vannak az elmúlt életekre; jövendölnek; bebörtönzik az ellenségeket, illetve bárkit, aki hátráltatja fejlődésed, vagy mozzanataid.
Bár a sárkányokat általában szerencsétlenségek előidézőinek tartják - mely persze függ cselekedeteiktől -, a káosz sárkányokat gyakran a szó szoros értelmében a katasztrófák előjeleinek tekintik. Felbukkannak azokon a területeken, ahol más sárkányok például hatalmas viharokat, földrengéseket, vagy áradásokat keltenek, de az ő hatalmuk háborúk, vérontás, járványok és pusztulás létrehozásán vagy meggyorsításán alapszik, amikor az emberek megborítják az egyensúlyt. Sajnos úgy tűnik, azért keltenek ilyen eseményeket, hogy az emberek keressenek maguknak egy jobb módszert dolgaik intézésére.
A káosz és a pusztítás sárkányai ugyan felfordulásokat okoznak, teljes átalakításokat végeznek és újjászületéseket idéznek elő, mégsem gonoszak. Mágikus erejük életbevágó a varázslók számára. Annyi előrelátásra és óvatosságra van szükség náluk, mintha tűzsárkányokkal dolgoznál. Azonban ha életed és terveid egysíkúvá válnak, szerencséd balszerencsébe fordul, vagy a körülmények, az emberek a haszontalanság és a reménytelenség érzését keltik benned, aztán ezek a sárkányok megforgatják az események hullámát. Mindenképpen készülj fel az eljövendő drasztikus változásokra!

Ahogy a sárkányok sok más fajtája, úgy a káosz sárkányok is és a halálhoz és az újjászületéshez köthetők, valójában még jobban, mint más fajtársaik. Amikor valaki sárkányháton kísérli meg eltörölni az akadályokat és eltávolítani az ellenségeket, gyakran szembe találja magát sajátmagával - a legrosszabb ellenséggel. Egy ilyen szárnyalás drámai újjászületésbe torkollhat, ha a varázsló hajlandó elfogadni, amit a sárkány mutat neki.

Strigoi

A 'strigoi' kifejezés az ősi görök 'strix' szóból ered, mely kuvikot jelent, továbbá boszorkányt és démont is. A vámpírok népszerűvé válása előtt leginkább azokra az élőhalott vámpírokra használták, melyek időnként visszatértek sírjukból.
Emellett olyan élő személyeket is jelöltek vele, akik bizonyos természetfeletti erőkkel bírtak, beleértve a szellemi vámpirizmust is, melynek folytán élőhalott strigoiként tértek vissza az életbe. Ezek az emberek gyakran burokban születtek, vagy kis farokkal gerincoszlopuk végén.
A keleti és közép-európai néphitben általában egy élőhalott strigoinak első áldozata a családja. Néhány romániai mesében a strigoi először láthatatlan, majd rajtaüt előző otthonán, káoszt szítva, mint egy kopogószellem és táplálékát a családi éléskamrából szerzi meg.
A strigoi néha úgy tér vissza otthonába, mint ahogy életében is kinézett, beszélgetésbe kezd élő családtagjaival és végrehajtja napi feladatait, mintha halála meg sem történt volna. Azonban gyakrabban számolnak be arról, hogy egy ilyen látogatás a családtagok vagy állataik halálával jár. (A vámpírokról szólnak olyan mesék, melyekben az elhunyt menyasszony vagy vőlegény visszatér otthonába és megpróbálja elcsábítani régebbi szeretőjét.)
A románok hittek benne, hogy az élőhalott strigoi csak szombatonként kel ki sírjából, mint a görögöknél a vyrokalasok.
Léteznek olyan román néprajzkutatók által gyűjtött történetek és anekdoták, melyek szerint a strigoi állatok formáját is felveheti, például kutyáét, macskáét, vagy bárányét. További mesék szólnak arról, hogy a hím strigoi jóképű fiatalember, aki éjszaka érkezik a falvakba, hogy közösségi összejöveteleken elvegyüljön a fiatalok között. Más történetekben csak egyetlen lány válik áldozattá. Megint másokban egy lány megmenekül, míg a többi áldozatul esik.
Néhány kortárs román néprajzkutató tagadja, hogy a románoknak valaha is közük lett volna az élőhalott vérszívókhoz. Azonban rengeteg cikkekben és más irodalmakban megjelenő bizonyíték támasztja alá ellenkezőjét, melyet román tudósok gyűjtöttek össze átlagemberektől, főleg a II. világháború végén. Némelyik részletes leírás szerint a strigoi a vért közvetlenül a szívből szívja ki. Néhányan azt mondják, hogy a strigoi magából a szívből táplálkozik. Más beszámolók szerint felfalja áldozatai lelkét, melyet a száján vagy az orrán keresztül szív ki.
A stirogiról azt is hitték, hogy aszályt okoz, vagy áradáshoz vezető esőzést.
Adrien Cremene könyve szerint (Mythologie du Vampire en Roumanie) némelyek úgy tartották, hogy egy strigoinak két szíve van. A másodikban lakozik életereje. Ebből lövell ki a vér, amikor átdöfik egy karóval. A szlovákok ugyanígy tartják.

Egy élőhalott strigoi elpusztításának módszerei a következők, beleértve a sír felbontását is:
* Szíven átdöfött karó.
* Lefejezés.
* A szív eltávolítása és elégetése.
* Az egész test elégetése.

Úgy hitték, hogy ha egy strigoit nem pusztítanak el a temetését követő hét éven belül, akkor a hetedik évtől már nem kell sírjában maradnia és átlagos halandó emberként járhat. Egy forrás szerint a strigoinak ilyenkor már nem kell embereket vagy állatokat zsákmányul ejtenie. A szerb vámpírok ilyenkor másik területre költöznek, ahol nem ismerhetik fel őket és ahol megházasodnak, gyermekeket nemzenek. Azonban minden héten, péntektől vasárnap reggelig egy sírban kell pihenniük az egyik közeli temetőben, vagy részt kell venniük a helyi strigoik természetfeletti összejövetelein. Egy ilyen vámpír gyermekei az "élő vámpírok", melyeknek önmaguktól kell élőhalottá változniuk.